Nyirfás Julianna interjú

A mezőny egyik legcsinosabb navigátorlányával beszélgettem a versenyzői pályafutásáról és a nehezen megszerzett bajnoki címről.

Téged verseny közben mindig csak mosolyogni látlak!

Verseny közben már tényleg mosolygós vagyok, de amíg odáig eljutok addig nagyon-nagy a feszültség bennem. A napi első gyorsasági szakaszig nagyon feszült vagyok mindig, aztán ahogy múlnak a kilométerek, úgy csökken a feszültség is és megnyugszom. Viszont másnap minden kezdődik elölről. Edzéseken, pályabejárásokon is ugyanaz a drukk van bennem, nehogy elrontsak valamit. Bár vannak ellenpéldák is..... Janzer Gyurival tavaly például Szorospatakon amikor felírtuk a pályát négyszer lehetett menni, de mi minden alkalommal úgy elröhögtük az egyik részt, hogy nem sikerült egyszer sem igazán felírnunk/lepróbálnunk, de azért versenyen sikeresen teljesítettük. Hála az égnek, Karcsival is lehet stressz mentesre venni az edzéseket, sőt még dokumentálva is van, amikor Miskolc rali tesztjére menet egyszer csak megálltunk az út szélén, és körbe-körbe kergetőztünk a kocsi körül. Végül a túlerő miatt (mert volt egy segítője is) a csomagtartóban kötöttem ki. Muszáj egy kicsit gyereknek maradnunk, aztán a versenyen hirtelen felnövünk.

Ezek a fiús dolgok hogyan tetszettek meg neked?

Édesapám hatására. Ő egy műszaki beállítottságú ember volt, és mindent megmutatott nekem, elkezdve a szalagos magnótól az antennákon keresztül a tévéig. Volt rengeteg matchboxom meg autópályám, és inkább a fiús játékok vonzottak, bár volt barbie babám is. Aztán jött a Műszaki Főiskola, igaz nem autókról, hanem építészetet tanultam.

Mikor kerültél a rallye közelébe?

 
Először én is csak nézőként jártam versenyekre, ám 2003-ban megtörtént az első rallyes próbálkozásom. Akkori párom Hanzély Péter első osztályban versenyzett, és éppen a Szombathely rallye-ra tréningezett. Szombat délután, egy átlagos telefonbeszélgetés zajlott kettőnk között, többnyire az edzésen történtekről, majd nekem szegezte a kérdést, nem tudom-e mikor indul vonat Szombathelyre? Miután nem nagyon értettem, hogy ez ügyben miért nem a Máv tudakozót hívja, érdeklődően vártam a magyarázatot. Közölte, Alex nem ér rá a versenyen, így egyelőre nincs navigátora, viszont kitalálta, hogy milyen jó lenne, ha most összecsomagolnék és az első vonattal elindulnék Szombathelyre, és segítenék Neki először az edzésben, aztán, ha minden jól alakul, akkor a versenyen is. Szerintem kitalálod, hogy azonnal mentem pakolni, majd felültem az első Szombathely felé induló vonatra. Ahogy leértem, azonnal meg is kezdtük a "tanulást", hiszen az idő nagyon sürgetett minket. Életemben akkor fogtam először itinert a kezembe, ráadásul akkor még semmit nem tudtam erről a „szakmáról”. Egyetlen szerencsém az volt, hogy akkora már letettem a minimum vizsgát (hiszen titkos vágyam volt, hogy egyszer majd versenyezhessek), így a formális feltételei adottak voltak ahhoz, hogy navigálhassak. A gyorstalpaló tanfolyamot sikeresen elvégeztem, célbaértünk, ráadásul még kupát is hoztunk haza. Abban az évben együtt fejeztük be a bajnokságot, illetve még a horvátországi INA Croatia ralin is rajthoz álltunk. A Mikulás Rally-n viszont már Szilágyi Janival indultam, akivel még további 5 versenyen vettünk részt a következő évben.  

Miként tudtad fejleszteni navigátor  tudásodat?

 Életemben először Somogyi Palit hallottam navigálni, mégpedig pont az első versenyem előtti edzésen, ahol is lehetőségünk nyílt beülni hozzájuk. Próbáltam figyelni miként hangsúlyoz, milyen tempóban mondja az itinert. Nagyon sokat segített nekem, hogy így kezdhettem meg a tanulást. Később Doromby Zoli volt az, akitől sokat tanulhattam. Ezután már magamat csiszolgattam, és csiszolgatom a mai napi is folyamatosan. Igyekszem a tapasztalatokat magamba szívni, illetve mások belső felvételeiből tanulni. Szinte minden versenyen kerülünk új szituációba, amit szabály szerint meg kell oldani. A minimum vizsga is nagyon sokat segít, de még mindig nem elég életszerű. Nagyon hasznos lenne, egy olyan lehetőség, hogy például képzeletben végig vezetnek a pályán illetve a parc fermétől egészen a céldobogóig, a problémás, és szinte lehetetlen helyzetek bemutatásával együtt. Sokan (köztük én is) nem vagyunk felkészülve bizonyos szituációkra, amiket akkor, abban a felfokozott lelkiállapotban, vagy stresszben nem tudunk legjobb tudásunk szerint megoldani. Viszont ha előre fel lennénk készítve ezekre, talán könnyebben kezelnénk ezeket a helyzeteket.

Nagyon sokat találkozom Budai Marcsival, Kerekes Józsival, azaz Jotival, és néha Dienes Babszival is, így sokat beszélgetünk többek között a versenyen megesett dolgokról is, amikből szintén sokat lehet tanulni. Természetesen azért nem csak raliról esik szó ezeken a találkozókon!

2005 Janzer Gyuri kocsijában talált

Szilágyi Jani után nem nagyon akartam versenyezni. Viszont Gyuri megkeresett azzal az ötlettel, hogy üljek be mellé. Nagyon meggyőzően érvelt, és végül rábeszélt, amit azóta is köszönök Neki! Gyurival van egy kedves történetem. Tudni kell róla, hogy etapon képes bealudni, vagy csak simán, hosszú időre elhallgatni, ami azért nem jó, mert így a következő gyorsig egy kicsit kiesel a ritmusból. Ezt elkerülendő, egyszer, amikor már nem bírtam magammal, elkezdtem énekelni neki a Boci, boci, tarkát elalvás ellen. Nahát ezek után már csak emlegetnem kellett az éneklést és mindjárt gyorsabban közlekedtünk.

A sikerek nem kerültek el benneteket!

Tulajdonképpen, ha az autó jól működött, akkor majdnem mindig dobogón végeztünk. Sajnos  elég sok versenyt nem tudtunk befejezni. Legkedvesebb versenyem a Budapest Rallye volt, amit sikerült is megnyernünk. Bár a vége előtt volt egy kis izgalmunk, mert majdnem lecsúsztunk egy árokba. Csúszás közben, pedig nem maradt másra időnk, elkezdtünk sikítani, mert nem tudtuk elképzelni, hogy a cél előtt másfél kilométerrel ilyen történhet velünk. Aztán persze sikeresen célba értünk, és borzasztóan örültünk az első helynek.

Angyalfi Karcsival hogyan ültetek össze egy autóba?

Én korábban Korda Eriknél dolgoztam, ám Karcsi megkeresett, hogy lenne-e kedvem Vele indulni pár Horvát futamon. Természetesen nagyon örültem ennek a felkérésnek, de ez már nagyon sok időt vett volna el a munkából, hiszen ekkor még Janzer Gyurinak is navigáltam a Magyar Bajnokságban. Mivel a Pacotti Motorsportnak szüksége volt még egy ügyintézőre, vagy hívjuk inkább anyagbeszerzőre, - amit addig Erikéknél is csináltam - , így született az a megállapodásunk Karcsival, hogy ezentúl átigazolok, hozzájuk, és így nem lesz gond, ha versenyre kell mennünk. Aztán az idei első egri gyorsasági is a Mitsubishiben, és Karcsi mellett talált. El sem tudtam képzelni, hogy ilyen gyorsan is lehet menni, aztán amikor láttam, hogy abszolút negyedik időt mentünk, akkor teljesen ledöbbentem. Az ütemet kellett csak megtalálnom, ami az elején még nagy kihívás volt, de utána már minden rendben működött.

Melyik volt a legkedvesebb versenyed Karcsival?

Az egri a legemlékezetesebb! Életemben először voltam az első öt között! Céldobogón kiszállni az autóból nagy mutatvány volt számomra, mert remegett kezem-lábam. Csak a rengeteg embert láttam magam előtt, és hirtelen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Majd a legnagyobb problémám az volt, hogy a pezsgősüveget hogyan fogom kinyitni, anélkül hogy szemen lőném saját magam, és még spricceljen is. Ezért Karcsit nyaggattam miközben a dobogó előtt álltunk, hogy rögtönözzön ehhez használati utasítást, hiszen Ő már járatos ebben. Végül sikeresen teljesítettük ezt a kihívást is.

Babonák?

Van a szerencse zoknim és szerencse fülbevalóm, és sok más kis apróság. Karcsitól kaptam egy kis tehenet, amit a fiúk felszereltek a kocsiba és mindig velünk van. Hiánya nagy galibát okozna.

Mi számodra a kikapcsolódás?

Család és a kutyák. Ha van egy szabad hétvégém, akkor nagyon örülök.  Pihenek, tévézem, szóval nem csinálok semmit. Viszont ilyen ritkán van, hiszen, ha lenne végre egy kis nyugim, akkor vagy elmegyek versenyt nézni, vagy Georggal indulok egy Horvát futamon.  Amikor már teljesen kikészítettem magam, akkor pedig átalszom egy napot.

Mikor tudtátok meg, hogy bajnokok vagytok és bíztatok e benne még egyáltalán ?

Ahogy a mondás is szól, a remény hal meg utójára.Amikor az utolsó gyorsra mentünk, a 6-dik helyen álltunk A8-ban, ám a bajnokság megnyeréséhez 5-diknek kellett volna lennünk. Óriási nyomást éreztünk magunkon, de nem adtuk fel, pedig a kihívás teljesítése szinte lehetetlennek tűnt. Körülbelül 40 másodpercet kellett volna ledolgoznunk, egy majdnem 9 kilométeres szakaszon, de elhatároztuk, hogy megpróbáljuk. Mikor a célon átmentünk, és lekapcsoltam a kamerát, éreztem, nincs meg ez a mindent eldöntő, több, mint fél perc. Teljes csend volt az autóban, mind a ketten érzetük, elvesztettük a bajnokságot, ám amikor a beíróhoz értünk, megláttuk csapatunk maréknyi tagját önfeledten ugrálni, nevetni, és közben azt ordibálták, megvan, sikerült! Mondanom sem kell, elsőre nem értettük, mi történhetett. Majd közölték, Michna Ottóéknak technikai problémájuk volt, sok időt vesztettek, és mi egy hellyel előrébb kerültünk összetettben, ami ott, és akkor nem jelentett mást, mint a bajnokság megnyerését.

Mi volt az első amit ennek tudatában csináltatok?

Tudod, amikor ekkora nyomás van rajtad, és szinte elkönyveled magadban, hogy kész vége, ennyi volt, vesztettél, majd hirtelen minden megváltozik egy másodperc alatt, és nehezen tudod elhinni, hogy ez megtörténhet veled. Egy reménytelen helyzet a visszájára változott, és nagyon boldogok voltunk, hogy sikerült, de szellemileg talán túl fáradtak a stressz miatt. Igazából másnap kezdtem felfogni, mi is történt velünk, jó érzés bajnoknak lenni.

  Képek amiken Julit így vagy úgy de mindíg fel lehet fedezni.

  http://www.sportre.com/sportre.php?SP[0]=gal&SP[1]=228